Régebben amellett, hogy listáztam a problémákat, kötelességemnek éreztem, hogy a lehető legtöbbet meg is oldjak. Beleértve mások problémáit, vagy olyanokat, amik még ki se alakultak, csak halványan felmerült a lehetőségük.

Ez nagyon praktikus volt abból a szempontból, hogy amíg az orromat mások dolgaiba ütögettem, addig nem kellett szembenéznem azzal, hogy nekem is van saját problémám, amivel annyira nem tudtam mit kezdeni, hogy már magam előtt is elkezdtem letagadni.

Viszont ahogy a saját életem helyrehozásának útjára léptem, egyre inkább rájöttem, hogy a problémáknak egyáltalán nincs létjogosultságuk. Hogy nem kell rájuk figyelni, mert elszaporodnak. Hogy nem kell taglalni őket, jobb néha teljesen figyelmen kívül hagyni. Most már ott tartok, hogy még az engem érintő dolgokat se nagyon teszem szóvá, igyekszem inkább a jó dolgokat megerősíteni. De mások problémáit pedig, amik engem nem érintenek, egyáltalán nem engedem be.

Igen, ez önzőség. De csak akkor tudsz segíteni bárkinek, ha megerősödsz. És ha hagyod, hogy addig is a világ szétcincáljon, akkor nem, hogy segíteni nem tudsz, de megerősödni sem fogsz. Szóval legyél jól.

Ennek érdekében én a következő határokat kezdtem meghúzni:

1. Nem vállalom más felelősségét. Volt már párszor, amikor közelebbi-távolabbi ismerőseim életében bekövetkezett valami nagyobb nehézség. Szerencsét próbált Londonban és pórul járt. Elszámolt valamit. Ilyenek. Ilyenkor hajlamosak voltak az emberek hozzám fordulni, kölcsönkérni. Egy darabig úgy éreztem, hogy mivel nekem épp van, kötelességem segíteni. És csak utólag gondoltam bele: mi a fene közöm van ehhez? Miért rám kell lelki nyomást gyakorolni, amikor én a saját dolgaimat rendben tartom? Miért kell nekem ilyen indokolatlan pluszt beletenni a dologba, amikor a másik még a kötelező minimumot se tette bele?
2. Nem vagyok senki védőhálója. Néha nagyon praktikusnak tűnik apró segítségekkel áthidalni a hétköznapi kellemetlenségeket. Ha a másik elkésik, te előre megrendeled a kaját. Ha az ő telefonja eltörött, átküldi neked és a tiedről olvassák le a vonalkódot. Ez egy-egy alkalommal persze belefér. De ha rendszer lesz belőle, akkor minden apró-cseprő nehézséggel hozzád fognak fordulni és meg se kísérlik egyedül megoldani vagy helyrehozni. A végén simán úgy fog tűnni, hogy nélküled az egész dolog nem működik, de ez kétes dicsőség. Ha önállótlanságot engedsz a barátaidnak, akkor nem fogsz tudni velük lazítani.
3. Az én életem, az én időm. Nekem nincs állásom, eddig az összes célomat magam határoztam meg és értem el. Ez azt jelenti, hogy mindig önállóan osztottam be az időmet. Ezek a dolgok nekem fontosak voltak, de azok számára, akik állásban dolgoznak, sokszor csak hobbinak tűntek. Ezért úgy gondolták, hogy szabadon garázdálkodhatnak az időmmel. Egy darabig el is hittem ezt nekik. Ha valaki órákig panaszkodott, elcsúszott az egész napom. Ha valaki nem tudott betervezni egy találkozót egy nappal előre, vita lett belőle, mert én szerettem volna tudni. Ha valaki nem szokott a pontos időbeosztáshoz, akkor csalódást okozott, hogy nem tud időre odaérni. Nos, az én időm nem kevésbé értékes. Amilyen az adjonisten...

És lehet hivatkozni a barátságra, vagy bármire. De nekem olyan barátok nem kellenek, akik csak elvesznek és nem kapok tőlük semmit. És ami nem működik anélkül, hogy aránytalanul többet tennék bele, az nem is barátság.

Te is becsüld meg magad. Megválogathatod, kinek adsz abból, amid van. Nem vagy köteles semmire.

Töltsd ki ezt a tesztet, hogy megtudd, te mit tehetnél.

Végső soron mind a boldogságot, a megértést keressük. Ezer féle "szakkörre" lehet járni, hogy megtaláljuk és a keresés intenzívebben megy, mint valaha.

Bennem leszűrödött ez a pár dolog, mint az elégedettebb élet felé vezető út sarokkövei.

1. Legyél felkészült, találd fel magad minden helyzetben és javasolj változtatásokat a problémás, kényelmetlen viszonyokra. A világ változik, de ha nem viselkedsz a történések áldozataként, hanem megtanulod őket kezelni, esetleg még a hasznodra is tudod őket fordítani. Ne keress védőhálókat, ne készülj már előre azzal, hogy ki oldja meg helyetted, kihez forduhatsz, ha minden kötél szakad, mert ezzel a saját hatáskörödön kívülre teszed  kontrollt és a végén nem biztos, hogy jól fogsz járni. Tartsd a kezedben! Ugyanígy ne legyél senki védőhálója. Elég neked a saját dolgod, nem kell, hogy legyen a környékeden valaki, aki a nemtörődömségével folyamatos galibát, csalódást okoz, és neked kell a helyzeteket megmenteni, mert "barátok vagytok".
2.  Ne menekülj! Legyen célod! A menekülésnek akkor van némi értelme, ha tudjuk, hová tartunk. Ezt hívjuk célnak. Aki a célja felé teper, azt lehet támogatni, biztatni, az vonzóbb színben is tűnik fel. De pusztán a menekülés nagyon kiábrándító. Milyen élet az olyan, amiből menekülni kell? Amikor hazajössz a munkából és alig várod, hogy begubózhass, hogy hozzád se szóljanak, hogy elpiszmogj a magad kis dolgával? És megnyugtatlak: nagyon könnyen különbséget lehet tenni aközött, hogy valaki mivel piszmog. Ha egy projektnek szenteli az összes idejét, ha halad előre, akkor észre fogjuk venni, hogy célja és eredményei vannak. Ha csak annyit fogalmaz meg, hogy neki kell a szabadidő, akkor tudjuk, hogy csak menekül. Nektek, akik esetleg ebben vagytok, itt egy cél: hozd helyre apránként!  Itt tudod elkezdeni.
3. Legyél kezdeményező! Ha az előző két pont már sínen van, akkor van is ötlet, hogy miben lehetne kezdeményezni. Az életedben minden megtörténik, aminek meg kell történnie. Úgy vettem észre, hogy nem nagyon lehet dolgokat elkerülni azzal, ha lassabban haladsz, vagy ha megpróbálsz kibújni. Viszont ha kezdeményező vagy ezekkel kapcsolatban, akkor felgyorsulnak az események, gyorsabban túlesel a nehezén és megtudod, egyáltalán neked való-e, vagy mit kellene még megtenni. Ha valaki menekül, annak előbb-utóbb a fejére olvassák, hogy mit nem tett meg. Azután, hogy persze már maga is tudja. Vagy lehet, hogy csak simán kimarad a dologból és a végén egyedül kapkodja a fejét.
4. Legyél tájékozott és tudatos! Sokat javít valaki közérzetén, ha tudja, hogy elboldogul a világban. Ha nem fél attól, hogy mi lesz, ha...? Ha átlát bizonyos összefüggéseket nagyban, és hozzá tud fogni néhány dologhoz kicsiben. Ha mindig van válasza, vagy legalább tudja, hol kell utánanézni. Ha nem csak összeesküvés-elméleteket gyárt, hanem kipróbál dolgokat. Egy zárat ki lehet cserélni kézzel. Meg lehet próbálni, hogy ha sót eszel, jobban, vagy rosszabbul leszel-e. Én kísérletezek magamon.

Nekem ezek a pontok idáig beváltak. Mindig kicsit javítok a dolgaimon, a dolog jutalma pedig az öröm.

De ezt a posztot igazából nem ezért írtam meg. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen férfit szeretnék magam mellé. Nem akarok túl nagy elvárásokat támasztani, de nem akarok a korábbi hibáimba beleesni se. Újraolvasva ebből a nézőpontból... nos, én azt hiszem, egy ilyen férfi mellett boldog leszek.

Bevezetésképpen itt írtam már arról, micsoda csapdákba esik az, aki az érvényesülését arra alapozza, hogy a társadalom mit fogad el.

Ahogy az életben és a médiában jönnek velem szembe a történetek, egyre élesebben látom, hol van hatalmas eltérés aközött, amit a társadalom követendő példának tart, és amivel valóban lehetne érvényesülni. Spoiler: ha nem vagy résen, mindig a társadalom győz az érvényesülés kárára! Ha úgy cselekszel, ahogy az "erkölcs" diktálja, soha nem fogsz előre jutni.

De mit tegyél, hol kezdd el az elszakadást, hogy a végére olyan hozzáállásokat alakíts ki, amik tényleg előre visznek?

1. Segítsd azt, aki törekszik és teper! Nincs ugyanis méltatlanabb, mint amikor a későkhöz igazítják az előadást, vagy amikor a rossz tanulóhoz igazodik az osztály. Aki igyekszik, azt meg kell jutalmazni, azt példaként kell állítani, annak segíteni kell, különben elveszti a motivációját és csak eggyel több ember lesz, aki legyint: kár a gőzért. A világnak szüksége van a legjobbakra!

2. Ismerd el és ismerd fel az elért eredményeket! A társadalom elkeserítő megszokása az, hogy ha ezer dolgot jól csinálsz is, akkor is azt az egyet fogják emlegetni, amit véletlen elrontottál. Legyél egy üdítő kivétel ezalól! Ismerd el, ami jó és hagyd szó nélkül, ami nem tökéletes. Az emberek tudják, mit rontottak el és hálásak lesznek, ha nem dörgölöd az orruk alá.

3. Legyél jó magadhoz! Ne daráld be magad méltatlan helyzetekbe, ne áldozd fel a saját lelki békédet, nyugalmadat! Ha neked is van problémád, akkor azért, hogy azokat oldhasd meg. Ha már erős vagy, akkor azért, mert nem azért tepertél idáig, hogy valami sutyeráknak legyél a védőhálója, aki tesz a világra nagy ívben. Legyél magadnak te az első! Húzd meg a határokat, tartsd magad hozzájuk és másoknál is érd ezt el! Végülis nem kapcarogynak készülsz, ugye?

4. Törekedj mindig csak előre! Persze, legyél elégedett és boldog azzal, amid éppen van. De mindig törekedj többre! Keress mindig egy érdekes kihívást, amiben fejleszted és próbára teszed magad! Keveredj bele a dolgokba! Játssz! A végén pedig ott találod magad, hogy tapasztaltabb leszel bárkinél és amikor már elég csatát megnyertél, akkor semmitől sem fogsz félni!

Hol kezdhetnéd el? Találd meg a méltatlan játszmáidat, és szállj ki belőlük, hogy újakat kezdhess! 

Vagy kezdd itt.

Mindig játszmában vagyunk. Kisebb, vagy nagyobb játszmákban, de valamit mindig játszani kell, mert különben az élet uncsi. Ezt kétféleképpen lehet csinálni. Amikor az ember előtt jó példák vannak, akkor könnyű építő játszmákat kiválasztani, amitől többek leszünk. De ha rossz, vagy semmilyen példa nem áll rendelkezésre, akkor könnyen bele tudunk csúszni olyan játszmákba, amik csak szétforgácsolnak minket.

Előbb, vagy utóbb mindenki elérkezik egy pontra, ahol nehéznek tűnik továbblépni. Ha kevés a példa, ha nem láttál még ilyet, ha nem is gondoltad, hogy oda fogsz érni, akkor lehet, hogy tanácsatalanul nézel körbe és ha nincs elég ötleted arra, hogy mihez kezdj, akkor elkezdesz "lefelé" játszmázni.

1. Jó játszmának neveznék mindent, amitől a végén több leszel. A tanulmányok, ha érdekelnek; a célok, ha motiválnak és mész értük a sportban, a munkában, a magánéletben, akkor ezek mind nagyon jó mozgatórugók tudnak lenni. Ha megtanulsz valamit és aztán tudod használni, ha készülsz mondjuk egy Balaton-átúszásra és sikerül, ha esküvőt tervezel, ha a gyerek iskoláját, ezek szerintem olyan játszmák, amikben több leszel. Közben ugyanis szükségszerűen ragad rád tudás, kitartás, tapasztalat, amiket majd kamatozhathasz később is. Közben egyre inkább elismernek, ez pedig a hab a tortára. Mindehhez az kell, hogy legyen egy világos célod.
2. "Lefelé játszmázásnak" nevezem az olyan dolgokat, amik egy adott élethelyzetben nem méltók hozzád. Ezekre talán úgy lehet ráismerni, hogy azzal indoklod őket magadnak, hogy "én megtehetem". Ha a végén nem leszel több, ha nem elismerés, dicsőség és csodálat jár érte neked, hanem bármi mást veszel észre, ha rosszul kezded érezni magad, akkor az egy hozzád nem méltó játszma. Amikor a sikeres vállalkozó inni kezd, miután letette a lantot. Amikor benne vagy egy nagyon szar kapcsolatban, munkában, vagy bármilyen bosszantó szituációban, ami hozzád egyáltalán  nem méltó, akkor élhetsz a gyanúval, hogy azért "játszmázol lefelé", mert nem tudtad, merre van az előre. Nincs célod, ami felé teperhetnél. Vedd észre ezt, amikor nagyon unatkozol!

Én is sokáig így voltam. Kerestem egy megfelelő játszmát, egy célt, a motivációt, saját magamat. Reméltem, hogy majd valahogy összeáll a kép és meg fogom találni azt, amire képesnek is érzem magam és amit érdemesnek is tartom megcsinálni. Mindeközben benne voltam néhány marhaságban én is, amikből nehezen sikerült kikeveredni.

Nem tudtam, hol álljak neki. Egyik nap azt hittem, hogy teljesen tisztában vagyok magammal és az értékeimmel, másnap megkérdőjeleztem ezt a nagy tudást. Egyik nap az egekbe dicsértek az emberek, egy másik napon azt hallgattam, mennyire alkalmatlan hülye vagyok. Egyik nap imádtam az életet és a lehetőségeimet, másik nap úgy éreztem, fölösleges bármi. 

Nyugodtan kiszállhatsz bármelyik rossz játszmádból. Fogsz találni helyette jobbakat. Ragadd meg az egyik csücskénél. Legyen eggyel jobb az életed. 

Korábban már írtam arról, hogy aki a társadalmi elvárásoknak szeretne megfelelni, az mekkora csapdába tud belekerülni. Így van ez akkor is, ha másoknak akarunk segíteni és akkor is, ha magunk szeretnénk egyről a kettőre jutni. Nekem akkor váltak ezek igazán nyilvánvalóvá, amikor én is mlm üzetet építettem. Ott ugyanis az eredményért fizetnek. 

1. Ismerjünk meg másokat olyanoknak, amilyenek. Én gyakran elkövettem azt a hibát, hogy beleláttam az emberekbe valamit, ami (még) nem volt ott. Ehhez mérten kezeltem őket, és ezért folyton csalódtam. Meg kell látnunk az árnyoldalakat is, hogy valós képünk legyen a másikról. Akkor nem ér csalódás. Mindenben igaz, hogy nem a barátainkat kell rákényszeríteni arra, hogy velünk együtt valamibe kezdjenek, hanem azokkal kell összebarátkozni, akik hasonló érdeklődésűek.
2. Ne vedd magadra! Tudom, könnyű ezt mondani. Amikor valakivel beszélgetsz és elkezd érzelmileg reagálni rád látszólag teljesen ok nélkül, ne szállj be a hisztibe! Ne kezdd el megsajnálni, ne kezdj el együtt szidni vele bárki mást azért, mert neki valami nem jött össze. Főleg ha azt a valakit neked vezetned kell, vagy eladnod neki, akkor nem célravezető mérgelődni, mert máshogy látjátok a dolgokat, vagy mert rossz napja volt.
3. Mindenkinek megvan a saját felelőssége. Hagyd, hogy maga döntsön és aztán vállalja a következményeit. Nem kell megmenteni, ha rosszul dönt. Nem kell helyette elvégezni, amit túlvállalt. Nem kell szépíteni azt, amit esetleg rosszul csinált. És nem is szabad sokáig mindent elnézned, hogy aztán magad maradj a csalódottsággal. Nem veheted magadra mások problémáit, mert a mártírság nem visz előre. Ha tudod az illetőt támogatni, biztatni, tedd meg. Ha szíved szerint kizárólag kritizálnád, kicsit húzódj vissza tőle és hagyd, hogy maga döntse el, akar-e veled kapcsolatot.
4. Mindenki játszmában van. És nem fogod egyszerre átlátni mindenkinek a játszmáját! Lehet, hogy kívülről egész másnak tűnik, mint ami. Lehet, hogy néha véresen komolynak látszik a dolog. Lehet, hogy ezért kezd érzelmileg reagálni, mert ez a játszmának része, vagy módszere. Lehet, hogy olyan piti játszmában van, ami számodra ovisnak tűnik, vagy akkorában, hogy el se tudod képzelni, hogy hogy tartja kézben.
5. Nagyságrend. A nagyságrend bizonyos szempontból besorolja az embert. Nem jobb, vagy rosszabb lesz tőle, hanem megmutatja, mekkora problémákkal birkózik. Ha csak a múlttal tud foglalkozni, ha csak az hajtja, hogy eggyel több sört ihasson meg, az egész más kaliber, mint aki a semmiből egy új gyárat indít el, vagy 1 hónap alatt felhúz egy gyémánt mlm üzletet. Lehet, hogy előbbinek nagyobb szüksége lenne az iránymutatásodra, de az utóbbi fog jobban együttműködni veled. Érdemes a magad fajtát kiválasztani, mert a legnagyobb összhang a hasonszőrűek között van.

Mindent összevetve érdemes az embereknek azzal az oldalával kapcsolódni, amivel egyet tudsz érteni. Nyilván lesz olyan véleményük, amit nem osztasz, ezzel nem kell se erőlködni, se nekiállni megmagyarázni, hogy miért rossz, mert mindkettőből rosszul jöhetsz ki. Fontos, hogy ismerj fel és ismerj el minden egyetértést, minden haladást, minden pluszt, amit a másik magához képest megtesz. Az építő kiritkának nincs semmi létjogosultsága. Ha valami nem tetszik, csak hallgass róla, az üzenet át fog menni.

Ha szeretnél ezekről többet tanulni, innen tudsz nekiállni.

Még kitart a láz a hétvégi Ultrabalaton után. A következő pár napban, hétben még ebből fogunk táplálkozni lelkileg. Mindenki beleadta a teljesítményt, mindenkinek van oka büszkének lenni magára.

Bár a csapatunk messze nem volt tökéletes, volt néhány olyan dolog, ami tuti a hasznára válik bárkinek egy ilyen versenyen.

1. Az első bálozók felkészítése. Nagyon fontos mindenkinek tudni, hova jön. Annak könnyebb dolga van, aki már korábban volt, akár csak sofőrként vagy biciklis kísérőként. Fontos tudni, hogy a verseny nem ér ott véget, ahol a saját szakaszunkat lefutottuk. És nem lesz utána ráérős időnk, amíg a többiek futnak. Erre volt az oldalon egy külön fül, nem kell a tapasztaltabbaknak továbbképzést tartani, de biztos van pár személyes tapasztalat is.
2. Edzeni kell. A futás az futás, ha valaki nem edz, nem táplálkozik annak megfelelően, amilyen kihívás elé itt áll, akkor az első száz méteren ki fog fulladni. Ez egy nagy buli, klassz hétvégi program, de főleg verseny. Edzeni kell.
3. Mentálisan is fel kell készülni. Ha tudjuk, hogy milyen nyomoraink szokta lenni általában, akkor legalább azok elkerülésére, háttérbe szorítására meg kell tenni néhány előkészületet. Ha az ember fáradt - márpedig 32 óra ébrenlét után az lesz - akkor kevésbé fogja bírni cérnával. Itt van elég kihívás anélkül is, hogy kinek-kinek az otthonról hozott nyűgjét is a nyakunkba vegyük.
4. Jelen kell lenni. Furán hangzik, hiszen persze, ott vagyunk. Monduk inkább úgy, hogy résen kell lenni. Bármelyik percben történhet valami változás, amihez alkalmazkodni kell. Valaki rosszul lesz, lesérül, az időjárás megváltozik, stb. Ha véletlen minden rendben van, akkor meg csak oda kell menni a váltópontra szurkolni. Nincs annál jobb, amikor százméterekről hallom, hogy üvöltenek. Nekem, aki egy hobbista vagyok.
5. El kell ismerni a teljesítményeket. Lehet, hogy egy tapasztalt versenyzőhöz képest valaki nem figyelt rendesen. Lehet, hogy nem futott elég gyorsan. De ha s.o.s. beugrott biciklizni a szakadó esőben, ha vállalt vezetést a szakaszai után, vagy ha mégis ott maradt, amikor mennie kellett volna, akkor azt mindenképpen meg kell jegyezni. Lehet tanulni a hibákból, de sokkal fontosabb az, hogy ki mit tett meg. Szerintem.

A verseny közben sokan úgy érezzük, hogy "soha többet". A verseny után 2 perccel pedig már szervezzük a következő évi csapatot. Korai még erről nyilatkozni. De nem korai fejben összeszedni, hogy legközelebb eggyel jobb legyen.

Legyél boldog! Mindjárt kifejtem, miért.

Az emberbe elég jól belesulykolják a jószándékúak, hogy neki milyen jó. Hogy mit rinyál? Hogy mások ennél sokkal rosszabb körülmények között élnek és nem panaszkodnak!

Úgyhogy az ember egy idő után úgy gondolja, hogy nincs is joga rosszul érezni magát. És hogy örüljön, hogy ez a legnagyobb problémája. Ettől viszont nem fogja jól sem érezni magát! Hiszen ha nem vethet fel problémákat, nem is kaphat megoldásokat. Furcsa egy csapda. És a végére valahogy elkönyveljük, hogy lehet, hogy velünk minden rendben van.

Emellett folyton látja, hogy másoknak rossz (különösen a panaszkodókról lehet sokat tudni), és mivel másoknak talán lenne joguk jól érezniük magukat, elkezd a mások életébe beleokoskodni, hogy hátha legalább az jobb lesz. Mert ugye neki már úgyis mindegy. Mit is tehetne?

Hát én is ezt csináltam. Ezzel több baj is van. 

Először is az, hogy ha valaki nem boldog és úgy akarja mások életét megmenteni, akkor egyszerűen csak nem hiteles. Akkor hiába beszél. Falra hányt borsó. Időpocsékolás. Pótcselekvés.

A másik baj pedig az, hogy ha az ember nem a saját életének az alakításával foglalkozik, akkor végül általában véve egyáltalán nem lesz boldog. És ha az ember nem boldog, akkor a kiül az arcára és mások lehet, hogy simán csak bunkónak nézik.

Ez egy önmagát gerjesztő folyamat, hiszen boldogtalan emberek között több a konfliktus, és hiába is gondolják, nem tudnak segíteni, csak macerálnak másokat. És itt egy nagy ugrással eljutunk oda, hogy mi is a baj ezzel az országgal.

Ezzel az országgal nem az a baj, hogy néhányan nem úgy vezetik, ahogy mi jónak gondoljuk. Ezzel az országgal az a baj, hogy például a fent említett logika mentén senki nem teszi meg magáért, amit tehetne, hanem a mások életébe okoskodik bele teljesen fölöslegesen. Mert valamilyen kifacsart logika mentén nem gondoljuk, hogy jogunkban áll boldogabbnak lenni, amíg vannak éhező gyerekek. Vagy amíg van korrupció.

Egy ország nem lesz rendben, amíg a lakói nincsenek rendben. Amíg megmagyarázzuk, hogy mit számít egy kis (nagy) súlyfölösleg. Amíg normális, hogy a legnépszerűbb csapatsport az ivás... Amíg a problémákat elnyomni akarják, nem megoldani, mert azt hiszik, akkor senki nem veszi észre... És amíg maga a megtesztesült antikrisztus az, aki ezt egyáltalán szóba meri hozni. Hát hogy akarhatja még a maradék kis jóérzésünket is elvenni tőlünk? Hogy mer egy kalap alá vesz ezzel a sok idiótával? Nem hiába mondják azt, hogy mindenki a saját portáján söprögessen! És hogy miért kenem én az ország hanyatló állapotát minden egyes állampolgárra?

Ezért:

Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget! (angol népköltés)

Hosszú út volt, amíg én magam is eljutottam oda, hogy jogom van a saját problémáimat megoldani mielőtt másoknak segítek. Hogy jogom van nem a vállamra venni mindenki nyűgjét, hogy jogom van néha direkt nem felvenni a telefont. De azóta sokkal jobban érzem magam és azóta valahogy a dolgok "varázslatosan jóra fordulnak".

A mai világban minden a pénz körül forog. Akinek van, azért, akinek nincs, azért.

Ezért valahogy természetes, hogy ha célok kitalálásán törpölünk, akkor nem nagyon hagyjuk ki azt a szempontot, hogy mennyit lehet vele keresni. Sőt, van, hogy kizárólag ez alapján ítéljük meg a dolgot.

Ezzel az a baj, hogy akit a pénz nem motivál, az hirtelen úgy egyáltalán elveszíti a motivációját. Pedig lennének még dolgok a világban, amit lehetne tenni. És lehet, hogy mellékesen ezek amúgy nem is fizetnének rosszul. De mivel semmi egyébbel, csak a pénzzel határozzuk meg, hogy minek van értelme, nagyon hamar kilyukadunk oda, hogy bár a pénz nem motivál, de amivel nem lehet belőle sokat szerezni, annak nincs is értelme.

Na, ezen a ponton nagyon jól csapdába lehet esni, és bele lehet fogni mindenféle önpusztító tevékenységekbe, csak simán csak az élet elpazarlásába. Én úgy látom, hogy elég sokan vannak ezen a ponton. A társadalom pedig csak azt látja, hogy szép reményű fiatalok tengetik a napjaikat semmittevés közepette ahelyett, hogy valami értelmes dolgot csinálnának.

Némelyeknek talán elkalandozik a gondolatuk oda, hogy a világot kéne megmenteni, nekem is voltak néha ilyen ötleteim. Ez klassz. De honnan álljak neki? Kivel tudnám együtt csinálni? Honnan lesz meg hozzá a tudásom? Az egész hirtelen olyan hatalmas feladatnak néz ki, hogy hozzá se tudunk nyúlni.

Anno ezért fogtam én is mlm-be. Tetszett az ötlet, hogy azzal kereshetek pénzt, hogy másoknak segítek. Szerettem volna egy magasabb szintre emelni a dolgot, de azokat az embereket, akikről itt beszélek, nem motiválja, hogy dolgokat áruljanak. Nem motiválja, hogy hosszú időre bebetonozzák magukat valahova, ahol majd kemény munkával talán valami töredéke sikert el lehet érni, mint amiért ők hajlandóak megmozdulni.

Az pedig az esetek nagy részében fel sem merül, hogy az életet onnan kéne elkezdeni, ahonnan elindultak, nem pedig visszalépni csak azért, mert a világ a vállukra helyezte a nyomást, hogy bizonyítsanak valamiben, amikor nekik máshol lenne feladatuk. Ez alatt azt értem, hogy sokszor hallottam olyat, hogy gazdag szülők alapítványra, stb-re akarják hagyni a vagyont, a kedves gyerekek meg kezdjék csak elölről és hozzák össze maguknak. Értem én, hogy a gyerekektől eredményt várnak, de miért nem hozhatnak össze ott eredményt, ahova születtek? Miért hajítanánk ki őket a megszokott környezetből valahova, ahol addig nem volt dolguk? Azt gondoljuk, hogy a gazdag gyerekeknek ez az egy lehetőségük van, hogy bebizonyítsák, hogy tudnak keményen dolgozni? Ugyan...

Pedig itt egy remek, lehetőségekkel teli rétegről van szó. Ha kapnának valami magukhoz való célt, akkor valószínűleg a világot meg tudnák váltani kétszer. Csak eddig még nem találták meg. Nem tudom, tudják-e egyáltalán, hol keressék. 

Én itt kezdtem.

Már egy ideje úton vagyok, és néha jól esik visszatekinteni. Ha az ember látja a haladását egyről a kettőre, akkor sokkal szívesebben gyürkőzik neki a még előtte álló kihívásoknak.

Amiket én vettem észre

• Nem veszek mindent magamra, átlátom a helyzeteket
• Jobban tudom érezni magam a bőrömben még stresszhelyzetekben is
• Nem akarok állandóan meglépni a saját életemből
• Nem érzem szükségét, hogy legyőzzek másokat
• Jobbak a kapcsolataim
• Több időm van, hatékonyabb vagyok
• Nem ragadok le jelentéktelen, bosszantó dolgokon
• Nem tartok haragot
• Magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb lettem

Amit mások mondtak rólam azóta

• Nyugodtabb lettem
• Jobb fej lettem
• Jó velem beszélgetni
• Tiszteletre méltó a kisugárzásom
• Azért akar fejlődni, amit rajtam lát
• Megtaláltam a helyem

Ez egy elég hosszú út eredménye és még nem ért véget. Sőt, nem is ott kezdődött, ahol kezdődött!

A legnagyobb szerencsénk az, hogy egy olyan világban élünk, ahol mindennel lehet valamit tenni.

Te honnan állnál neki? Ha még nem gondolkoztál rajta, derítsd ki itt.

Néha ezt kérdezték az emberek és ezt kérdeztem én is magamtól. Az életem, főleg, amikor még férjnél is voltam, jobb nem is lehetett volna - kívülről nézve.

Belül pedig mindig csak azért éreztem, hogy valami nem kerek. A dolgok valahogy elromlanak. Nagyon rossz hangulatom van és egyre inkább távolodok mindenkitől. Nem tudtam viszont még egy kérdést sem feltenni, hiszen akkor még nem tudtam megfogalmazni, hogy mi nem oké.

1. Semmi önbizalmam nem volt. Mindig attól féltem, hogy mit fognak szólni mások, különösen az anyám. Szó szerint minden tettemet ez határozta meg, ehhez igazítottam még akkor is, amikor esetenként úgy gondoltam, hogy amúgy nincs igaza. Így egy frankó kettős mérce alakult ki bennem, aminek lehetetlen volt megfelelteni bármit. Így semmi sikerélményem nem is volt.
2. Nem volt motivációm semmihez. Legszívesebben otthon ültem volna egész nap, olvastam volna, vagy utaztam volna. Nem éreztem semmihez kedvet. Néha pár dolgot elkezdtem csinálni, de egyik sem tartott ki hosszan, mert kiderült, hogy nem olyan, amilyennek gondoltam és nem úgy megy, ahogy terveztem. Ez alól a sport volt kivétel, hiszen ott egyedül saját magamra támaszkodtam.
3. Mivel nem volt motivációm semmihez, sokszor marhára untam magam. Logikusan tudtam, hogy mi minden hasznosat tudnék most csinálni, de valahogy nem lelkesített semmi a világon. Ültem, néztem a tévét, később a közösségi médiát, böngésztem a netet, mókoltam, pletykáltam... És mindeközben úgy éreztem, hogy nem is élek.
4. Úgy éreztem, hogy megrekedtem egyfajta várakozásban arra várva, hogy mikor kezdődik el végre az élet. Mindenki belevetette magát a dolgokba, a házasság után gyereket vállaltak, építkezni kezdtek az emberek, mi meg csak egyre magyaráztuk, hogy majd később akarunk gyereket. Később, amikor megfelelő lesz a helyzet, fel leszünk készülve, stb. De nem tudtuk, hogy mitől lennénk felkészülve rá.
5. Úgy éreztem, nem értem az életet, nem tudom, mi hogy működik, úgyhogy féltem attól, hogy a helyzet egyre rosszabb lesz. Persze, hogy nem értettem, az iskolában nem tanultam a vállalkozásról, az emberekről, semmi olyanról, aminek hasznát tudtam volna venni az életben. Így pár kudarc után már nem mertem semmibe belefogni. Annyi eszem legalább volt, hogy megpróbáltam a tudást bepótolni, amit éreztem, hogy hiányzik. De nagyon nehéz volt. Vártam, hogy valaki tanácsokat adna, hogy hol keressem a választ, de az emberek sokszor nem értették, mit keresek - én magam sem tudtam - ezért kb. száz teljesen fölösleges és indokolatlan könyvet olvastam el, mire egyáltalán az irányra rátaláltam.
6. Felkészültem a legrosszabbra. Mivel nem tudtam, hogy baj esetén mit kellene tenni, a bajból kimászás hogy zajlik, és azt követően mit kellene tenni, ezért a szükséges minimummal számolva a legrosszabb eshetőségre felkészültem. Magyarul onnan, hogy a világot akarom megváltani eljutottam oda, hogy lehet, hogy majd ha minden kötél szakad, akkor bolti eladónak állok egy New Yorkerben. Nem lesz nagy életem, de legalább nagy gondjaim sem lesznek.
7. Egy dolog tartott életben. Amikor minden rossz volt, az a mondat tartott életben, hogy - lehet, hogy nem ez a test vagyunk és tovább élünk a test halála után.... az tartott életben, hogy mi van, ha odaát rádöbbenek, hogy ezzel nincs vége? Mi van, ha nem oldom meg itt és most és kezdhetem elölről? Ez olyan nekem, mint amikor a csákányos felvonón megyek fel a sípályán snowboarddal. A síelőknek kényelmes, nekik találták ki. De a snowboardosokat az egyik lábuknál fogva húzza fel és tud fájni rendesen. Egy alkalommal, amikor egy nagyon hosszú szakaszon húzott fel, a sírás kerülgetett, annyira fájt a lábam már. De arra gondoltam, ha most elengedem, lecsúszok, kezdhetem elölről. Összeszoríottam a fogam és összehoztam.

Most már jobban alakulnak a dolgok. Már nem érzem úgy, hogy kontroll nélkül sodródok. Nem érzem úgy, hogy el fogok veszni. Nem érzem úgy, hogy nem érek semmit és kár bármibe is belekezdenem. De hosszú út vezetett idáig. És bőven van még hátra.