Veronika mondja

Veronika mondja


A pokolra vezető út 8 köve

2019. július 20. - Veronika Vass

Egész életemben azt láttam, hogy az emberek hatalmas figyelmet szentelnek a negatív dolgoknak. Már az óvodában azt figyelték, miből vagyok gyenge. Az iskola is erről szól. Az egyetemen néhány tanár igyekszik úgy kérdezni, hogy kiderítse, mi az az egy dolog, amit nem tudunk. A munkában pedig szinte…

Tovább

4 irány a teljesebb élet felé

Végső soron mind a boldogságot, a megértést keressük. Ezer féle "szakkörre" lehet járni, hogy megtaláljuk és a keresés intenzívebben megy, mint valaha. Bennem leszűrödött ez a pár dolog, mint az elégedettebb élet felé vezető út sarokkövei. Legyél felkészült, találd fel magad minden helyzetben és…

Tovább

Dobd le a láncot!

Állandóan azt látom, hogy az emberek egymásra mutogatnak. Persze, könnyebb egymást hibáztatni a konfliktusokért, a gyógyszergyárakat az életünk megrontásáért, vagy a Google-t azért, mert figyelik, mit csinálunk és aljas módon eladnak nekünk dolgokat. Vagy a kezünkbe vehetjük ezt az egészet és…

Tovább

Halálosan komoly!

Amíg felnőttem, végig az volt a benyomásom, hogy az élet olyan kemény, hogy én biztos, hogy belehalok! Mindent véresen komolyan vettem, ha valamit elrontottam, az hatalmas para volt! Nem csináltam meg a matekleckét? Elrontottam egy dolgozatot? A végén kezdtem elhinni, hogy nekem aztán sose terem…

Tovább

Ha az iskola az életre készít fel...

akkor nem félünk a haláltól (gimis "közmondás")

Mondják, hogy az iskola az életre készít fel. Ez remek! Ekkor arra gondolunk, hogy megtanít minket szükséges tudásokra, helyes viselkedésre, jutalmazza a jót, kijavítja a rosszat és a végén a jó mindig győz: tovább tanul, jó állása lesz és boldogan él, amíg meg nem hal. De mi történik? Vidáman…

Tovább

Tanulj, tanulj, tanulj!

Egy kis kitérőt teszek, mivel vasárnap kaptam meg a kitűnő bizonyítványt a vendéglátós iskolában. Szóval egy másik dolog, ami nekem bevált, a folyamatos tanulás. Mindig keresek valami újat, amit meg lehet tanulni és aminek minimális hasznát is tervezem venni, abba belevágok! Legyen az akár a…

Tovább
süti beállítások módosítása