Régebben amellett, hogy listáztam a problémákat, kötelességemnek éreztem, hogy a lehető legtöbbet meg is oldjak. Beleértve mások problémáit, vagy olyanokat, amik még ki se alakultak, csak halványan felmerült a lehetőségük.

Ez nagyon praktikus volt abból a szempontból, hogy amíg az orromat mások dolgaiba ütögettem, addig nem kellett szembenéznem azzal, hogy nekem is van saját problémám, amivel annyira nem tudtam mit kezdeni, hogy már magam előtt is elkezdtem letagadni.

Viszont ahogy a saját életem helyrehozásának útjára léptem, egyre inkább rájöttem, hogy a problémáknak egyáltalán nincs létjogosultságuk. Hogy nem kell rájuk figyelni, mert elszaporodnak. Hogy nem kell taglalni őket, jobb néha teljesen figyelmen kívül hagyni. Most már ott tartok, hogy még az engem érintő dolgokat se nagyon teszem szóvá, igyekszem inkább a jó dolgokat megerősíteni. De mások problémáit pedig, amik engem nem érintenek, egyáltalán nem engedem be.

Igen, ez önzőség. De csak akkor tudsz segíteni bárkinek, ha megerősödsz. És ha hagyod, hogy addig is a világ szétcincáljon, akkor nem, hogy segíteni nem tudsz, de megerősödni sem fogsz. Szóval legyél jól.

Ennek érdekében én a következő határokat kezdtem meghúzni:

1. Nem vállalom más felelősségét. Volt már párszor, amikor közelebbi-távolabbi ismerőseim életében bekövetkezett valami nagyobb nehézség. Szerencsét próbált Londonban és pórul járt. Elszámolt valamit. Ilyenek. Ilyenkor hajlamosak voltak az emberek hozzám fordulni, kölcsönkérni. Egy darabig úgy éreztem, hogy mivel nekem épp van, kötelességem segíteni. És csak utólag gondoltam bele: mi a fene közöm van ehhez? Miért rám kell lelki nyomást gyakorolni, amikor én a saját dolgaimat rendben tartom? Miért kell nekem ilyen indokolatlan pluszt beletenni a dologba, amikor a másik még a kötelező minimumot se tette bele?
2. Nem vagyok senki védőhálója. Néha nagyon praktikusnak tűnik apró segítségekkel áthidalni a hétköznapi kellemetlenségeket. Ha a másik elkésik, te előre megrendeled a kaját. Ha az ő telefonja eltörött, átküldi neked és a tiedről olvassák le a vonalkódot. Ez egy-egy alkalommal persze belefér. De ha rendszer lesz belőle, akkor minden apró-cseprő nehézséggel hozzád fognak fordulni és meg se kísérlik egyedül megoldani vagy helyrehozni. A végén simán úgy fog tűnni, hogy nélküled az egész dolog nem működik, de ez kétes dicsőség. Ha önállótlanságot engedsz a barátaidnak, akkor nem fogsz tudni velük lazítani.
3. Az én életem, az én időm. Nekem nincs állásom, eddig az összes célomat magam határoztam meg és értem el. Ez azt jelenti, hogy mindig önállóan osztottam be az időmet. Ezek a dolgok nekem fontosak voltak, de azok számára, akik állásban dolgoznak, sokszor csak hobbinak tűntek. Ezért úgy gondolták, hogy szabadon garázdálkodhatnak az időmmel. Egy darabig el is hittem ezt nekik. Ha valaki órákig panaszkodott, elcsúszott az egész napom. Ha valaki nem tudott betervezni egy találkozót egy nappal előre, vita lett belőle, mert én szerettem volna tudni. Ha valaki nem szokott a pontos időbeosztáshoz, akkor csalódást okozott, hogy nem tud időre odaérni. Nos, az én időm nem kevésbé értékes. Amilyen az adjonisten...

És lehet hivatkozni a barátságra, vagy bármire. De nekem olyan barátok nem kellenek, akik csak elvesznek és nem kapok tőlük semmit. És ami nem működik anélkül, hogy aránytalanul többet tennék bele, az nem is barátság.

Te is becsüld meg magad. Megválogathatod, kinek adsz abból, amid van. Nem vagy köteles semmire.

Töltsd ki ezt a tesztet, hogy megtudd, te mit tehetnél.