Az elején csak ugyanaz volt rám is igaz, mint a legtöbb tizen-huszonéves fiatalra. Még nem tudtam, hogy ki vagyok, mi akarok lenni és szerettem volna megtalálni. Ezért elég hamar elkezdtem mindenféle önfejlesztő könyveket olvasni. Igazából azt akartam megtudni, hogyan tudnék átlagos lenni, hiszen úgy láttam, akkor valahogy simább lenne az életem.

Mindenki azt hajtogatta, hogy nagy lehetőségek állnak előttem, enyém lehetne a világ, én mégis marha nyomorultul éreztem magam életem nagy részében. Ennek voltak logikus oka és olyanok, amiket sokáig nem tudtam.

Nyilván ha valakinek meghal az apja fiatal korában, aztán megörököl egy vagyont, amivel halvány gőze sincs, mit kell kezdeni, mert még fiatalkorú, ez már eleve szar és kudarcélmény. De innen még fel lehetne állni (ill. még sokkal mélyebbről is).

Aztán van egy sor olyan dolog, ami legtöbb embernek nem is volt reális, mert egész máshogy alakult az életük. A "problémáim" nagy része kívülről felfoghatatlanul egyszerűnek tűnhet. Ezért egyszerűen senki nem tudott segíteni nekem. És én sem értettem meg persze mások problémáit.

Ilyenek voltak pl, hogy engem sohasem az állásajánlatok izgattak. Volt, aki arra motivált, hogy szerezzek egy állást, de tudtam, hogy azon kívül, hogy az sok időt elvinne, semmit nem segítene nekem, hiszen még azt sem tudtam, mi akarok lenni.

Szerettem volna valami világmegváltó dolgot csinálni, de nem nagyon jött elém semmi olyan, amiben értelmét láttam volna kifejezetten megszakadni. Sokszor lett volna még energiám valami értelmeshez, de nem tudtam, mi lenne az, úgyhogy például - a magam mércéjéhez képest - sokat ittam.

Egyszerűen nem tudtam, merre van nekem az előrelépés, merre kéne haladnom, hova kéne eljutnom, csak azt éreztem, hogy ehhez az egészhez én kurva kevés vagyok. Kiemelkedőnek nem voltam elég, átlagosnak pedig nem voltam alkalmas.

Aztán hamarosan elkezdtem hálózatokkal foglalkozni. Elszőször az Amway-be szerveztek be és nagy lelkesedéssel álltam neki, hiszen vadi újként nem tudtam mindazokról a negatívumokról, amiket utána "kedves ismerőseim" szorgalmasan elmondtak. Én láttam ebben a munkában fantáziát, lehetőséget és végre valami olyan dolognak tűnt, ahol be tudok olvadni nagyobb társaságba és engem is csak az alapján fognak megítélni, amit ott leteszek az asztalra, és ne valami olyan alapján, amihez semmi közöm.

Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy ezzel csak átvertem magam. Itt sem tudtam beolvadni, hiszen számomra tök nem volt világos, hogy egy normális ember hogy gondolkodik ezekről, ezért nem tudtam nekik eladni. Magam még mindig használom a termékeket (és másik hálózatokét is), de már nem kísérletezek azzal, hogy másokat rávegyek arra, hogy "dolgozzanak velem".

Amit viszont most már tudok adni ezeknek az embereknek: meg tudom mutatni nekik, mi mindenre kell felkészülniük, ha sikerrel járnak. Igen, erre fel kell készülni. Mert az mlm-től az egészségük és a pénztárcájuk megváltozhat, de a hozzáállásuk, a barátaik, a világszemléletük és az ezen a terepen való képességük az eligazodásra nem fog magától megjönni. Tisztában kell lenni azzal, hogy egy teljesen másik életre hajtanak, ami ha sikerül, akkor azért fel kell áldozni a régit. Igen, sokszor a benne lévő kapcsolatokkal, emberekkel, szokásokkal, hobbikkal és nézőpontokkal együtt.

Ugyanígy se nekem, se másnak nem jön magától a nagy okosság, amikor arra kerül a sor, hogy valaki gyerekeként az általa megszerzett dolgokat kell tovább menedzselni. Vagy legalábbis nem elveszteni. A sikeres szülőktől nem leszünk szakértőbbek másoknál. Nem, hogy nem előny, néha még külön nehézség is az, hogy ők olyanok, amilyenek.

De már tudom, mit kell tennem. Elkezdtem gatyába rázni az életemet. Már most sokkal jobb, mint volt. Tisztába jövök magammal és végre meg tudom fogalmazni a céjaimat valamennyire. 

Szóval aki épp ennek a munkának az elején van, vagy csak fontolgatja, hogy egyáltalán megéri-e, annak azt mondom: Hajrá!