Veronika mondja

Veronika mondja

A lét elviselhetetlen könnyűsége

2019. február 04. - Veronika Vass

48398382_738952043142047_5455125704536489984_n.jpgLáttatok már olyat, akinek mindene megvan, mégse boldog? Akinek adott volt a remek gyerekkor, a képességek, a kapcsolatok, a lehetőségek, mégsem találja a helyét? Aki céltalanul ténfereg a világban? Akire mindig úgy utaltok, hogy az XY gyereke?

Felnőtt egy generáció a rendszerváltás után sikeressé vált vállalkozók gyerekeiből.

Ezek  a szülők azt tanulták fiatal korukban, hogy aki szorgalmasan dolgozik, az sikeres lehet. Szorgalmasak is voltak, hátszélnek pedig megérkezett a gazdasági fellendülés és amit elértek, az maga a csoda.

Az ő gyerekeik vagyunk mi. Többé-kevésbé örököltük a képességeiket. Ezen felül is mindenben a legjobbat akarták nekünk adni: iskolák, különórák, élmények, ruházkodás. Hamar volt számítógépünk, "rádiótelefonunk". Bejárhattuk a világot, ezért egy komplexebb képet kaptunk arról, mi folyik benne.

Ám ez a gyerekkor többeknek talán soha nem ér véget! A sikeres szülők féltve egyengetik a gyerekeik útját még harmincon túl is, hátha át tudnak adni valamit a siker receptjéből. Ám a világ azóta megváltozott, a recept se biztos, hogy ma ugyanúgy működik. Ők nem tudnak elengedni, mi pedig nem tanulunk meg felelősséget vállalni. Nem nagyon csinálunk semmit, mert hozzájuk képest nagyon nehéz értékelhető célt kitűzni, fölöslegesen pedig minek hajtani. Nincs igazi tétje semminek, ezért nem érezzük, hogy súlyunk lenne a világban, nem érezzük, hogy egyáltalán számít, mit teszünk. Kivéve azokat az alkalmakat, amikor - még mindig - értetlenül néznek ránk.

És ha ez nem lenne nekünk elég baj, szétnézünk magunk körül és látjuk, hogy az emberek élete szépen halad előre. Karrierjük van, családjuk van, a gyerekeik már iskolások és a legtöbben úgy tűnik, jól boldogulnak. Amikor viszont minket kérdeznek meg ugyanerről, mit tudunk elmondani?

Azt, hogy még mindig nem tudjuk, mik leszünk, ha nagyok leszünk.

Én is így voltam ezzel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://veronikamondja.blog.hu/api/trackback/id/tr3814503848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása