Már korábban írtam arról, hogy aki a társadalomnak akar megfelelni, és jó ember akar lenni, az mennyire működésképtelen szabályok alapján kellene, hogy elboldoguljon. De ez az egész valójában csapda, amibe minden gyanútlan ember beleesik. És ami a különbséget teszi a sikeres és a sikertelen emberek között. 

(Fotó: Vass Gábor)

Ezek olyan dolgok, amiket a sikeres emberekben hiányolni és kritizálni szoktunk, és amikkel kapcsolatban megfogadjuk, hogy meg fogjuk őrizni, ha olyan szerencsénk lesz, hogy mi is feljebb jutunk a társadalmi ranglétrán. Az első csapda azonban az, hogy ha ezeket megőrizzük, soha nem fogunk feljebb jutni.

1. Érzelmek alapján választjuk magunk köré az embereket. Ez nagyon klassz és romantikus, de ha nem vizsgáljuk meg logikusan, hogy összeillünk-e, akkor garantált a szenvedés. Lehet, hogy csöndben, lehet, hogy ordítva, de a dolog gallyra fog menni, hiszen amikor jönnek a hétköznapok, az érzelem nem fog összetartani semmilyen kapcsolatot, ha nincs közös érdeklődés, cél, vagy hasonlóság.
2. Hűek maradunk azokhoz, akik "megcsalnak". Én is elkövettem azt a hibát, hogy nem egyedül a saját érdekemet néztem, hanem közösen valakivel egy közös érdeket. Így sokáig nem vettem észre, hogy így nincs megoldása a dolognak. Mert közösen nem mindig lehet boldogulni. Lehet, hogy az a boldogulás, ha belátjuk, hogy jobb külön, és hogy jobb, ha a másikkal szemben elkezdem megkeresni a saját érdekemet, ami lehet, hogy csak az, hogy ne rántson magával valamibe.
3. Feláldozzuk magunkat. Akár az ember miatt, akár csak mert úgy illik, bevállalunk méltatlan dolgokat. Elégedetlenkedünk, mert micsoda dolog már, de a jelenlétünkkel és maradásunkkal végül mégis csak azt erősítjük: ez valahogy rendben van. Megteszünk egy csomó dolgot, a másik képzeletbeli tartozása pedig csak nő, és a szörnyű az az egészben, hogy ez neki még csak nem is jó. 
4. Nem vagyunk önzőek. Azt mondják, nem szabad önzőnek lenni, ezért nem érezzük úgy, hogy jogunk van rinyálni bármin, ami rossz. Mert Afrikában éheznek. Viszont ha nem rinyálhatunk, ha nem fogalmazhatunk meg problémákat, akkor nem lesz megoldás se. Viszont a másnak segítés jegyében elkezdünk mások dolgába beledumálni, amitől nem csak hogy nem leszünk boldogok, de tök hiteltelenek is leszünk számukra, mert a saját problémánkkal kapcsolatban csődöt mondtunk. A rinyálásnál viszont nem szabadna, hogy megálljon az egész. Ha megvan, hogy mi a baj, meg kell oldani. A megoldás pedig - a tapasztalatom azt mutatja - nem abból áll, hogy mást csesztetünk, hogy ő mit csinál rosszul.
5. Segíteni akarunk mindenkinek. Igen, de mindaz, amit segítség címszó alatt megteszünk, azzal legjobb esetben is csak fenntartjuk a bajt. Vagy azért mert meghallgatjuk a panaszokat, ezáltal a másik megnyugszik és tovább ücsörög a kakiban, vagy még rosszabb: helyette kezdünk cselekedni és ezzel elvesszük az összes öndeterminizmusát: a jogát ahhoz, hogy akár szar döntéseket is hozzon, és a jogát ahhoz, hogy a következményekkel szembesüljön és a maga bőrén jöjjön rá, milyen ötlet volt. Nincs jogunk senkitől elvárni, hogy a valóság helyett a mi előrejelzéseinket tekintsék realitásnak és fogadják el úgy, mintha a dolgok már meg is történtek volna. 
6. Szerények vagyunk. Valamiért elterjedt az a közfelfogás, hogy ingyen kell csinálni a dolgokat. Persze nem arra gondolok, hogy a barátomnak fizetni fogok, de ha a szolgáltatását igénybe veszem, akkor igen, fizetni is fogok. Hanem arra gondolok, hogy a jótettért (nyíltan) nem várunk igazán semmit cserébe, ezért nem is vesszük észre, ha épp azért nem kapunk semmit viszonzásul, mert a tett nem jó. Ezzel két bibi van: egyrészt az értékes tettekért igenis jár valami cserébe. Hála, bonbon, vagy valami. Másrészt viszont ha nagyon nem kapunk érte semmit, akkor élni kellene a gyanúval, hogy valamit benéztünk. Itt visszautalok a 4. pontra: velem is volt, hogy feláldoztam magam valakiért, és aztán kiderült, hogy neki az egész tortúra volt, és nem, hogy hálás nem volt, még örült is, hogy megszabadultunk egymástól. Ha a másiknak ez a nézőpontja, akkor persze, hogy nem hálás. Azt viszonozza, amit kap.
7. Sokat dolgozunk. Hát ez önmagában még nem lenne baj. Aki szorgalmas, általában viszi valamire. De nem szabadna a munka mennyiségének a minőség kárára dominálni. Ugyanis hiába dolgozol rengeteget, ha nem csinálod jól. Ez az mlm-nél a legszembetűnőbb, ahol egyértelműen az eredményért fizetnek. Ez az egyik út, amin félre lehet menni, hiszen a sok eredménytelen munkát senki nem fogja megfizetni. A másik mód, ahogy ezt el lehet baltázni az, hogy ha valaki gyorsan dolgozik jól, azt meg azonnal lefikázzuk, mondván: összecsapta. Hát nem biztos! Lehet, hogy tehetséges valamiben! Lehet, hogy ráérzett! Tetszik, vagy sem, az eredmény számít. Ha sokat dolgozunk rosszul, lehet, hogy elismernek a szorgalmunkért, de a világban nem fogunk érvényesülni.
8. Jó emberek akarunk lenni. A társadalom szemében jó embernek látszani egy sor rossz döntés eredményeképpen lehet, aminek a végén boldogtalanok és sikertelenek leszünk. Mert itt a jó nem mindig nyeri el méltó jutalmát. Itt a jó lehet, hogy a végén életuntan és undorodva fog másokra tekinteni, amiért hiába volt minden.

Itt el kell fogadni, hogy a sikeres emberek nem azért lettek "szemetek", mert sikeresek, hanem azért lettek sikeresek, mert máshogy állnak a világhoz, mint amit a társadalom nagy része megfelelőnek gondol. Ha nem látunk mögé, akkor ez igen, simán szemétségnek tűnhet, ha azonban mélységében megértjük az összefüggéseket, akkor ezek nagyon jól felhasználhatók a boldoguláshoz.

És ahogy megismerjük és használatba vesszük ezeket az ismereteket, azt fogjuk észrevenni (ami bizonyítja, hogy jól alkalmazzuk), hogy egy kicsit boldogabbak leszünk, egy kicsit jobban alakulnak a dolgok, egy kicsit barátságosabban érezzük magunkat, sőt, lehet, hogy kicsivel több lesz a pénzünk.