Még kitart a láz a hétvégi Ultrabalaton után. A következő pár napban, hétben még ebből fogunk táplálkozni lelkileg. Mindenki beleadta a teljesítményt, mindenkinek van oka büszkének lenni magára.
Bár a csapatunk messze nem volt tökéletes, volt néhány olyan dolog, ami tuti a hasznára válik bárkinek egy ilyen versenyen.
- Az első bálozók felkészítése. Nagyon fontos mindenkinek tudni, hova jön. Annak könnyebb dolga van, aki már korábban volt, akár csak sofőrként vagy biciklis kísérőként. Fontos tudni, hogy a verseny nem ér ott véget, ahol a saját szakaszunkat lefutottuk. És nem lesz utána ráérős időnk, amíg a többiek futnak. Erre volt az oldalon egy külön fül, nem kell a tapasztaltabbaknak továbbképzést tartani, de biztos van pár személyes tapasztalat is.
- Edzeni kell. A futás az futás, ha valaki nem edz, nem táplálkozik annak megfelelően, amilyen kihívás elé itt áll, akkor az első száz méteren ki fog fulladni. Ez egy nagy buli, klassz hétvégi program, de főleg verseny. Edzeni kell.
- Mentálisan is fel kell készülni. Ha tudjuk, hogy milyen nyomoraink szokta lenni általában, akkor legalább azok elkerülésére, háttérbe szorítására meg kell tenni néhány előkészületet. Ha az ember fáradt - márpedig 32 óra ébrenlét után az lesz - akkor kevésbé fogja bírni cérnával. Itt van elég kihívás anélkül is, hogy kinek-kinek az otthonról hozott nyűgjét is a nyakunkba vegyük.
- Jelen kell lenni. Furán hangzik, hiszen persze, ott vagyunk. Monduk inkább úgy, hogy résen kell lenni. Bármelyik percben történhet valami változás, amihez alkalmazkodni kell. Valaki rosszul lesz, lesérül, az időjárás megváltozik, stb. Ha véletlen minden rendben van, akkor meg csak oda kell menni a váltópontra szurkolni. Nincs annál jobb, amikor százméterekről hallom, hogy üvöltenek. Nekem, aki egy hobbista vagyok.
- El kell ismerni a teljesítményeket. Lehet, hogy egy tapasztalt versenyzőhöz képest valaki nem figyelt rendesen. Lehet, hogy nem futott elég gyorsan. De ha s.o.s. beugrott biciklizni a szakadó esőben, ha vállalt vezetést a szakaszai után, vagy ha mégis ott maradt, amikor mennie kellett volna, akkor azt mindenképpen meg kell jegyezni. Lehet tanulni a hibákból, de sokkal fontosabb az, hogy ki mit tett meg. Szerintem.
A verseny közben sokan úgy érezzük, hogy "soha többet". A verseny után 2 perccel pedig már szervezzük a következő évi csapatot. Korai még erről nyilatkozni. De nem korai fejben összeszedni, hogy legközelebb eggyel jobb legyen.