Mivel jót akarunk másoknak, hajlandóak vagyunk áldozatot hozni. Azaz kisebb-nagyobb mértékben feláldozni magunkat. Azért, mert a közfelfogás azt sugallja, hogy ezzel jót teszünk. Pedig ahányszor ezeket a dolgokat tesszük, az egy vesztes-vesztes helyzet.

1. Elrontjuk a cserét. Olyan helyzetbe hozunk másokat, hogy csak adunk, adunk és nem fogadunk el cserébe semmit. MIndezt meről jó szándékból tesszük, de idővel nagyon frusztrálóvá tud válni. Eztáltal a másik lekötelezettnek érezheti magát, ami miatt hajlamos lesz megtenni olyand olgokat is, amikkel nem biztos, hogy egyetért, és elkezd kialakulni egy ellenséges helyzet. Ezt a dolgot nagyon nehéz megragadni, általában úgy néz ki, mintha a másik hálátlan lenne. De nagyon rossz úgy érezni, hogy nem tudjuk viszonozni, amit nekünk nyújtanak.
2. Meghallgatjuk a másik panaszkodását. Egy alkalommal persze meg kell hallgatni, hogy tudjuk, mi a baj. De ha újra és újra csak a meghallgatás történik, semmi több, akkor nem segítünk neki, sőt! A másik pont annyira le fog higgadni minden ilyen alkalommal, hogy ne maradjon lendülete, motivációja a legcsekélyebb változtatásnak se nekiállni.
3. Amikor megoldjuk helyette a problémját, mert nekünk szinte semmibe nem kerül. A vállunkra vesszük, egyre inkább ránk lesz utalva, nekünk egyre terhesebb lesz, neki pedig egyre kétségbeejtőbb, mert úgy fogja találni, hogy teljesen tőlünk függ a boldogulása.
4. Eltűrjük a tűrhetetlen viselkedést. Kinek mi. De a világ olyan, hogy jobb, ha előbb szólunk, amikor a dolog még nem harapódzik el, mint később, amikor valami fontos dologban esik hatalmasat pofára valaki, mert egész eddig senki nem akarta megbántani azzal, hogy nem illik folyton elkésni, vagy hogy nem beszélhet így másokkal, vagy hogy legyen már férfi a talpán, ne egy önző ovis.
5. Amikor folyton megbocsájtunk. Ez az előző pontnak a másik fele. Hogy azt várjuk, hogy hátha százegyedszer már tanul belőle. Nem fog. Az első száz alkalommal megtanulta, hogy mindig lesz újabb esély. Ezzel nem nagylelkűek leszünk, hanem palimadarak.
6. Megkíméljük a másikat a fáradságtól. Ezzel kvázi kizárjuk a játszmából, legyen az akár valami kalandosabb dolog, vagy csak egy sima felmosás. Aztán amikor elkönyveli, hogy neki ott nincs keresni valója, akkor persze hiányoljuk, miért nem ajánlja fel a segítségét.
7. Kisebbítjük a saját érdemeinket, hogy valaki más ne érezze magát annyival lemaradva. Hát ez nagyon sok szempontból helytelen! Miért becsülnénk le magunkat? Miért titulálnánk lényegtelennek, komolytalannak bármelyik eredményünket és tennénk magunkat egy szintre valakivel, aki nem próbálkozik olyan keményen? Miért mentenénk fel őt a kudarc alól, amit magának köszönhet? Miért tennénk úgy, mintha ez nem lenne fontos? A világ az eredményeinkért becsül minket. Aki kemény munkával nem mutat fel semmit, az maximum szánalmat fog kapni. Van, akinek az is megfelel, de semmiképp se keverjük össze a valódi csodálattal.

Ha érthetetlen dolgokba keveredsz, lehet, hogy ezen pontok valamelyike miatt van. Nem a te hibád, kissé át vagyunk vágva néha. Ha nem találod meg ebben a listában a válaszodat, egy kitölthetsz egy tesztet itt.