Egész sokáig a saját tökéletességemről teljesen meggyőződve fordultam a világ felé. Amikor valami probléma felmerült, akkor mindig úgy gondoltam, hogy kizárólag a másik fél a hibás és neki kell a lépéseket megtenni, egyébként én nem tudok mit kezdeni, mosom kezeim. 

Arra persze nem voltam képes, hogy bevegyem a leszarom tablettát és tegyek a egészre nagy ívben, a problémák általában nagyon felzaklattak. Mivel azonban úgy gondoltam, hogy a másik feladata helyre hozni, az idegesség fizikai tünetein (értsd: hupákoláson) kívül mást nem tudtam felmutatni.

Pedig én mindenkinek meg tudtam volna mondani, mit kellett volna tenniük, de persze senki nem hallgatott rám. Egy idő után feladtam és elkezdtem beletörődni, hogy a világ ilyen, nem tehetek semmit azon túl, hogy persze meg kell tanulnom a zavarosban halászni. Mert én ugye marhára tökéletes vagyok, majd ez is menni fog. És mert az egyértelmű volt, hogy a világ zavaros.

Ettől függetlenül azért találtam magamnak célt azzal kapcsolatban, hogy magamon dolgozzak. Mindig szerettem volna kicsit higgadtabb lenni, jobban irányítani a dolgaimat, kicsit tágítani a határaimat, és főleg szerettem volna érezni, hogy én fasza gyerek vagyok és ezért elismernek és szeretnek. Úgyhogy a másokkal való bajlódást feladva, merő önző megfontolásból ebbe az irányba indultam el.

Váratlanul az tűnt fel, hogy a környezetem nagyban visszatükrözi a saját haladásomat. A lelkivilágom kisimul, és kisebb-nagyobb történések nyomán azt vettem észre, hogy az emberek hozzám állása és az, hogy mennyire vagyok szerencsés, elkezdett jobb irányt venni. Velem még a bunkó eladók is mindig kedvesek. Amit másoknak mondok, azt látom, hogy nem értik félre. Minden káoszban meglátom a lehetőséget. Már nem félek, nem idegeskedek és főleg nem háborodok fel az élet apró-cseprő dolgain. Folyamatosan új megoldások jutnak az eszembe olyan dolgokra, amiket eddig csak kerülgettem. A világ kezd egyre klasszabbnak tűnni, pedig az útnak talán a felénél, ha tartok.

A világod olyan, amilyen te vagy. 

Szóval te, aki ott ülsz és nem tudod, hogy ebben az életben mihez lenne egyáltalán érdemes kezdeni, és nem lenne a világon semmi problémád, ha ez a dilemmád megoldódna, akkor tudd, hogy ezzel lehet valamit tenni. Te, akinek az élete lehetne csodálatos, de mégis csak rágod magad, tudd, hogy az erre pazarolt energiát át lehet irányítani valami élvezetesebbre. Mert ha mindezek után még nem adtad fel, hanem még mindig van erőd azon filózni, hogy mit tehetnél magadért, vagy a világért, akkor gondolj bele, milyen erőd lenne, ha nem kellene folyton gyötrődnöd...

***

(A Zartha fénye a Men in Black 2 c. film központi eleme, az egész film aköré épül, hogy ezt keresik, a végén kiderül, hogy a Zartha fénye a képen látható csaj.)