Amikor fiatal voltam, azzal az idealista elképzeléssel fordultam a világ felé, hogy a világ logikus és megismerhető. Hogy vannak szabályok, amiket sikerrel használhatunk, és az emberek úgy általában ismerik ezeket. Amúgy is logikus, életre való lények, akikkel könnyű kijönni, ha az ember érthetően fejezi ki magát és nincsenek a másik számára hátrányos szándékai.

Már az iskolában elkezdett kilógni a lóláb. Sok olyan dolgot vettem észre, ami egyáltalán nem passzolt ebbe az elképzelésbe. Volt, hogy hiába voltam szorgalmas. És persze volt, hogy nem számított, hogy nem készültem fel.

Aztán ahogy kiléptem a nagybetűs életbe, egyre-másra jöttek a pofonok ezzel a dologgal kapcsolatban. Hiába voltam jó szándékú, a másik esetleg nem. Hiába volt igazam, senkit nem érdekelt. És hiába nem az én hibám volt, nekem kellett ellapátolni a kakit a végén. Hamarosan azon kaptam magam, hogy nagyon-nagyon keresem a megfejtést arra, hogy mi is folyik itt.

Hiszen jóval harminc előtt már meg tudtam fogalmazni, hogy valami nagyon nem oké. Azok a szabályok, amiket folyton hangoztattak, szemlátomást nem működtek. De nem akadtam olyan emberre, aki megértette volna, hogy mi is a bajom! Aztán sokáig hiába kerestem olyat, aki meg tudná nekem mondani, mihez kezdjek ezzel a helyzettel! Ránéztem a világra, egyre kevésbé értettem, és egyre inkább féltem, hogy hogy fogok boldogulni. Számomra teljesen logikátlan, értelmetlen és teljesíthetetlen volt. Úgy éreztem, földönkívüli vagyok, de legalábbis törvényen kívüli.

A társadalmi normákkal és elvárásokkal szemben nem volt kivel összeállnom, aki megértett volna és akivel vállvetve küzdhettem volna. Nem is tudtam, miért, vagy mi ellen kellene küzdenem. Nem tudtam, egyáltalán megérti-e valaki széles e világon, mert a közvetlen környezetemben csak lehülyéztek, legyintettek. Legjobb esetben én voltam az erős személyiség.

Aztán ahogy kutattam, azért csak megláttam a fényt az alagút végén. Egyszer csak olyan dolgokat kezdett elém sodorni az élet, amit érteni véltem. Amiket átgondoltam, és úgy tűnt, megmagyaráznak pár dolgot. Úgyhogy ezen a nyomon tovább mentem, hátha találok még valamit. Találtam. Mindig megértettem egy-egy korábbi szituációt, vagy mondatot. Rájöttem, hogy a másik miért mondta ezt, miért csinálta azt. Hogy úgy mondjam: kezdtem megérteni, hogy a másik miért hülye.

Lett némi sejtésem arról, mit mondjak, mit tegyek, hogyan viselkedjek, ha boldogulni akarok.

Te, aki otthon ülsz, ufónak érzed magad, és inkább nem szólsz senkihez: tudd, hogy van remény! Hiszen a maga különös módján a világ logikus és megismerhető. Vannak szabályok, amiket sikerrel használhatunk, és az emberek úgy általában megismerhetik ezeket. Amúgy is logikus, életre való lények, akikkel könnyű kijönni, ha az ember érthetően fejezi ki magát és nincsenek a másik számára hátrányos szándékai.