Egyre nagyobb divat "tudatosnak" lenni. Fejtegetni, hogy miért vannak a dolgok úgy, ahogy. Magyarázatokat, megoldásokat  keresni. A magunk, de főleg mások számára.

Biztos olyan fejem van, mint aki rászorul, mert nekem nap, mint nap adnak tanácsot az ismerőseim a dolgaimat illetően. Egyes jelenségeket kineveznek problémának, felfedeznek háttértartalmakat és elmondják, hogy ahogy eddig csináltam, az nem jó.

Pl. hogy a volt férjemmel "ilyen jóban vagyok". (Értsd: megállapodtunk mindenben, azóta is szót értünk, ergo a környezetünk nem azt hallgatja másfél éve, hogy "mert az a köcsög és az anyja mindenit". Kell neki a kávéfőző? Nagyon jó, nekem meg pont útban van. Átjön, elviszi. Puszi.)

Persze más szemében a szálkát...

Néha át kéne gondolni, hogy a nagy jószándék és megvilágosodás hevében mit címkézünk rossznak. Hogy egyáltalán probléma-e a probléma. Hogy tényleg érdemes-e törekedni a megszokottra... 

Vajon a tanácsadónak jóra fordult az élete az általa vallottaktól? Szót ért az exekkel? Milyen a jelen kapcsolata? Családi hangulat? Kijön a rokonokkal? Helyrehozta a rossz döntéseit? Tanult belőle valamit? Letett az asztalra valamit? Vagy csak épp szeretne egy okos hozzászólást virítani?

Remek tanácsokra mindig vevő vagyok. Jó pap holtig tanul.

De nem tanács valamit problémának beállítani, csak azért, mert szubjektíve szokatlan. Nem tanács a másikat elítélni anélkül, hogy valamit jobban csinálnék. Nem tanács megmagyarázni, hogy a saját hibáimat inkább mégse én követtem el. És nem tanács a másik életét firtatni kizárólag azért, hogy a saját problémáinkkal ne kelljen foglalkozni.

Szóval a bölcsesség mértékegysége a: mi lett ettől jobb?

Milliószor követtem el azt a hibát, hogy belemásztam olyan problémákba, amik már az előző száz alkalommal sem lettek megoldva. Most már muszáj valamit tenni, most már nem mehet így tovább... A remény feltámadt és aztán újra... értetlenkedtem. Miért?

Mert nem léptem egy lépéssel hátrébb a helyzetből, hagytam, hogy a fennforgás magával ragadjon és mindig megvettek azok, akik jól tudták eladni magukat. Remekül érveltek, hihetően magyaráztak, minden egyértelmű volt, kivéve, hogy végül sosem történt semmi. Azt nem értettem annyira.

Manapság ha valami gyanússá kezd válni, egy lépést hátra lépek. Megnézem, korábban történt-e már ilyen, ha igen, akkor ki mit mondott, aztán ki mit csinált és ennek megfelelően egész máshogy tudom nézni a dolgokat.

És van, hogy az ember arra jut, hogy hagyni az egészet a francba mindent összevetve a legjobb lépés.

Pl engem jól el lehetett kapni olyan embereknek, akik panaszkodtak, gondjaik voltak. Mindig szerettem volna segíteni, akár megoldani helyettük.

Sok-sok ilyen ember panaszait hallgattam végig, amire végre eszembe jutott átgondolni, hogy mi történik ilyenkor mindig. Ha tanácsot adok, elfogadják? Változtatnak bármit is? Nem!! Kizárólag az történt, hogy a panaszaikkal jól lehúztak, ezen töprengtem, csüggedtem, sajnálkoztam tök fölöslegesen ahelyett, hogy jól éreztem volna magam valami hobbimmal.

Tök fölöslegesen, mert soha nem változott semmi! Panaszkodtak, meghallgattam, de nekik semmi másra nem is volt szükségük, csak hallgatóságra!

Amikor erre rájöttem, akkor múlt el a nagy mindent átfogó világmegváltó hajlamom. Manapság már csak annak az életébe dumálok bele, aki direkt kéri.

Az összes többi panaszkodót illetően csak annyival foglalkozom, hogy az én életemre hogyan hat. Zavar? Akkor odébb megyek.

Legalább egy lépéssel hátrébb.

"Aki másokat ismer okos. Aki magát ismeri bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki önmagát legyőzi, hős." Lao-ce

Engem mindig is nagyon érdekelt az emberi természet. Sokat is pletykáltam és végül is sikerült egy sor következtetést levonnom.

Nos, miután én ilyen marhára kiokosodtam, újra és újra azzal fordulnak hozzám az ismerőseim, hogy "szerinted mihez kezdjek vele...?" Egy kibírhatatlan rokonnal, egy idióta főnökkel, vagy a szomszéddal, akivel évek óta nem jut dűlőre.

Mindig az volna a dolog lényege, hogy "én" hogy tudnám azt elérni, hogy "ő" azt csinálja, amit én akarok.

Ahhoz, hogy ez összejöhessen, ezekkel a bonyolultan gondolkodó többi emberekkel kell valahogy zöld ágra vergődni. Ez nem egyszerű.

Többféle kommunikációs képzésen vehet részt az, akit ez a téma érdekel, de még mielőtt nagyon nekiveselkednénk, elárulom, nekem mi vált be 100%.

A többi emberrel, a viselkedésükkel, a hülyeségükkel ritkán és átmenetileg tudunk mihez kezdeni.

Mit lehet akkor tenni? Tudunk azon állítani, hogy mi hogy reagálunk ezekre! És ők ezt észreveszik!

Észreveszi, hogy eddig mindent elintéztél helyette, most meg majd nem. Észreveszi, hogy eddig mindig az ő érdekét nézted, most meg majd a sajátodat. Hogy eddig úgy gondolta, nélküle a Föld se forog tovább, aztán kiderül, hogy... ja, de!

A legtöbbünknek akkor gurul el a gyógyszere leginkább, amikor a leghiggadtabban kellene végiggondolni valami fennforgást. Ordítunk, rácsapjuk az ajtót, megsértődünk. És ezektől most jó?? Hát nem.

De! Ha a saját viselkedésünket kézben tartjuk és már nem veszünk részt a szokásos jelenetben, akkor már nem éri el a célját. Lehet, hogy csak az a célja, hogy idegesítsen. Lehet, hogy ezen túl az is, hogy így valamilyen hibát vétsünk, vagy figyelmetlenek legyünk. Hogy aztán már jogosan tetten érhessen ott, ahol eddig nem volt oka.

Vagy csak marha kényelmes volt tartani egy "megoldóembert".

Ez nagyon nehéz. De sokkal könnyebb, mint megváltoztatni egy felnőtt embert. Nem?

Olvastam egy posztot, hogy a vőjelölt nem tisztelettel beszél az anyósával. Igen, megállapították ezt, meg megállapították azt, hogy márpedig úgy illene. És? Mit tegyen az anyósjelölt?

Vagy olvastam, hogy elvált apuka a gyerekeknek csak ígérget, várják, sose jön. Mit tegyen anyuka, hogy a gyerekeknek a legjobb legyen?

Sokáig szerettem a különböző, az élet dolgaival foglalkozó bejegyzéseket. De mára odáig jutottam, hogy úgy érzem, a dolgok megállapításán kívül nem kapok tőlük mást. Persze, jó tudni, hogy más is úgy látja a dolgokat, ahogy én. És már elég ilyen posztot elolvastam ahhoz, hogy lássam, sokan sok mindenben egyetértünk.

Egy ideje azonban igényem támadt arra, hogy megmondják nekem, hogyan kellene jól csinálnom a dolgokat. Úgy értem, tényleg jól. Amiből hasznom van, amire nem megyek rá, amiből egész életemben profitálhatok, nem csak addig, amíg ülök és magolok az iskolában és azért jár az ötös.

Úgyhogy magam fogok leírni ilyen dolgokat. Olyanokat, amiket én is kipróbáltam és nekem beváltak.

Pl azt, hogy Szólj neki! :)