Sokszor találkozok azzal a helyzettel, amikor épp sajnálunk valakit, hogy milyen szemét módon bánnak vele. És ezerrel ítélkezünk, hogy a másik milyen bunkó.

Ja, van ilyen. De még soha senkiben nem merült fel a kérdés, hogy a másik, akit sajnálunk... nos ő miért hagyja?

Én meg szoktam ezt kérdezni. Erre kapok valami olyan választ, hogy "hát a gyerekek", vagy "hát nem tudok mit tenni" amivel az ítélkező közönség szerint a dolog el van intézve.

Hát nincs.

Ha szarul bánnak veled, akkor húzzál onnan!

Igen, biztos vannak akadályok. Nem egyszerű. Vannak gyerekek.

Ha ők a kifogások, akkor a végén rájuk fogom, esetleg megutálom őket, esetleg még ők is hibásnak fogják érezni magukat abban, hogy az a szar helyzet szar is maradt. Mindenki szenvedni fog továbbra is, mert a szar helyzetben lévő ember csak egy gyenge kifogásra meg egy legyintésre volt képes.

Szóval ha kilépünk az érzelmi érintettség köréből és matematikailag csak összeadjuk, hogy mi hangzott el, akkor azt kell feltételeznünk, hogy valamiért az a szar helyzet jó. Valami olyat kap tőle az a valaki, ami neki fontos.

Az igazolást, hogy ő a jég hátán is megél? A bizonyságot, hogy bár ő egy senki, de legalább megdolgozik mindenért? Vagy az enyhülést, hogy, sokkal tartozik, de legalább így törleszt?

Vagy csak szerinte "így mennek a dolgok", ez "így normális"?

Vajon miért jó ez neki?